Rátámadtak Máréfalva polgármestére, súlyosan megsérült


-A A+

Több szúrással megsebesítették a Hargita megyei Máréfalva polgármesterét, Kovács Imrét csütörtökön. Egy állatait szabálytalanul, mások területén legeltető személy a tettes, aki elmenekült.

A polgármester többszöri lakossági bejelentés nyomán ment ki a helyszínre, hogy személyesen figyelmeztesse a legeltető gazdát, aki a helyszínen rátámadt. Kovács Imre jelenleg a székelyudvarhelyi kórház sürgősségi osztályán fekszik – tájékoztat Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata. A közleményből nem derül ki, milyen éles eszközzel (késsel, vasvillával) sebesítették meg a polgámestert.

Borboly Csaba megyeitanács-elnök kapcsolatba lépett Mihalache Constantin megyei rendőrparancsnokkal, aki biztosította, hogy teljes erővel keresik a tettest, az nyomozásba bevonták az ügyészséget is, és bíznak benne, hogy minél hamarabb elő tudják állítani az illetőt.

A megyei tanács elnökének sikerült beszélnie a máréfalvi polgármesterrel is, aki azt mondta, hogy azoknak, akik ehhez hasonló módon szeretnének előnyt szerezni, tanulniuk kellene ebből az esetből, hogy rájöjjenek, nem ez a helyes út.

Borboly szerint a sajnálatos eset figyelmeztető jel. A legeltetés idén sem gondmentes, és ebben a témakörben már nem elég tájékoztatni, hanem erőteljesen fel kell lépni. „Jelen pillanatban, ilyen körülmények között nem lehet megvédeni azoknak a területtulajdonosoknak az érdekeit, akiknek a területükre ráhajtják állataikat a nagy állománnyal, de az ahhoz szükséges legelős területtel nem rendelkező gazdák” – olvasható a közleményben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X